dc.description.abstract | Előadásom célja, hogy számot adjon arról a társadalmi dinamikáról, amely a szerbiai magyar közösségben 2010 óta zajlik, és amely még nem volt tudományos viták része. A vajdasági magyarok számára ugyanis a legtöbb szerbiai állampolgár által érzett gazdasági nehézségeket és a kedvezőtlen politikai légkört enyhítette a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége. Ennek eredményeként a vajdasági magyarség tömeges kivándorlásának új hulláma indult el, ami a legutóbbi, 2021-es népszámlálás adataiban is megmutatkozott, de a „köztes” identitésok újszerű módjai is. Tudományos szempontból a vajdasági magyar közösséggel elsősorban a kisebbségkutatás területe foglalkozik, ami fontos eredményeket hozott, de nem magyarázza meg a közösség tagjainak identitásában bekövetkezett jelenlegi változásokat. Másrészt a diaszpórakutatás hagyományosan azokra a kivándorlókra összpontosít, akik „végleg” megváltoztatták lakhelyüket, és lassúnak bizonyul a vizsgálódásokba bevonni az olyan jelenségeket, mint az ingázás, az ideiglenes tartózkodás, a párhuzamos kulturális kapcsolatok két társadalommal, valamint a kisebbségi kérdések, identitás, nyelv és kultúra. Ezeket a témákat két, a vajdasági magyarok körében népszerű Facebook oldal, a Rokon Ilonka Copyright és a University of Bótelőtt esetében vizsgálom. Amellett érvelek, hogy ezeken az online platformokon a formák és tartalmak nemcsak leképezik, hanem konstruálják is a vajdasági magyar identitás új formáit, amelyek egyre kevésbe a „Vajdaságban élni”, és egyre inkább a „vajdaságinak lenni” tapasztalatán alapulnak. Ezek a tapasztalatok a közös, a közösség tagjai számára érthető és értelmezhető humoron, tudáson és nyelven keresztül mutatkoznak meg. Állításom szerint a transznacionális etnikai kisebbségi közösségek, mint amilyen a vajdasági magyarság, összetett dinamikájának megértéséhez olyan megközelítésre van szükség, amely ötvözi az etnikai kisebbségek és diaszpórák kutatását. | sr |